• MENÜ
• Főoldal
• Az Év Gyógynövénye kezdeményezés
• Növények
  • Cickafark (2022)
  • Fekete nadálytő (2021)
  • Bíbor kasvirág (2020)
  • Orbáncfű (2019)
  • Levendula (2018)
  • Mák (2017)
  • Kamilla (2016)
  • Galagonya (2015)
  • Citromfű (2014)
  • Máriatövis (2013)
• Publikációk
• Tudástár
• Események
• Impresszum
• Támogatók

Cickafark (Achillea sp.)

A cickafark (Achillea) fajokat régóta alkalmazzák gyógyászati célból. A nemzetség latin nevét a trójai háború görög hőséről, Achilleszről kapta, akit tanítója, a kentaur Kheirón ismertetett meg egy olyan gyógynövénnyel, amely begyógyítja a sebeket és elállítja a vérzést. A történészek és a botanikusok egyetértenek abban, hogy ez megegyezik azzal a növénnyel, amelyet később Linné Achillea millefoliumnak nevezte el. A magyar cickafark elnevezés alapja az, hogy a növény levelei a macska farkához hasonlítanak.

Az Európai Gyógyszerkönyvben hivatalos közönséges cickafark (Achillea millefolium) Nyugat-Európában nedves réteken élő, nálunk elvétve előforduló faj, amelynek virágos hajtását (Millefolii herba) alkalmazzák. Hazánkban 13 cickafarkfaj honos, amelyek közül főként a száraz réteken, utak mentén lépten-nyomon megtalálható mezei cickafark (Achillea collina) szolgáltat kiváló minőségű drogot. Emellett a sziki (A. asplenifolia), a pusztai (A. setacea) és a magyar cickafark (A. pannonica) hajtását is használják. Laikusok nehezen tudják megkülönböztetni ezeket a fajokat egymástól; levelük lándzsa alakú 2-3-szorosan szárnyasan szeldelt vagy osztott, virágzatuk sátorozó bugába tömörülő apró fészkekből tevődik össze; egy-egy fészek néhány nyelves és csöves virágból áll, amelyek pártája fehér vagy rózsaszín.

A cickafark fajok jellegzetes szagukat a bennük lévő illóolajnak (0,2-1,0%) köszönhetik, amely monoterpéneket (β-pinént, 1,8-cineolt, szabinént, kámfort) és szeszkviterpéneket (β-kariofillént, germakrén-D-t, α- és β-bizabololt, eudezmolt, α-kadinolt) tartalmaz. A vízgőzdesztillációval nyert illóolaj kék színű, mivel a növényben lévő kesernyés ízű, nem illékony, gvajanoloid vázas szeszkviterpén laktonokból (pl. az achillicinből, achillinből, matrikarinból) hő hatásásra keletkező azúrkék kamazulén a desztilláció során az illóolajba kerül, és annak akár 50%-át is alkothatja. A cickafarkfajok tartalmaznak továbbá flavonoidokat (kvercetin-, luteolin- és apigeninglikozidokat), a cserzőanyagokat, kávésavszármazékokat és alkaloidokat. Előfordulhat bennük az α-peroxiachifolid nevű gvajanolid típusú szeszkviterpén, amely α-metilén-γ-lakton-részszerkezetének köszönhetően a növények allergizáló hatásáért felelős.

A cickafark virágos hajtását elsősorban epehajtó, antibakteriális, görcsoldó, gyulladáscsökkentő és sebgyógyító hatása miatt alkalmazzák. A belőle készült teát és más belsőleg alkalmazandó készítményeket görcsökkel járó emésztési panaszok, puffadás enyhítésére és étvágyjavítóként fogyasztják. Használható továbbá a menstruációval összefüggő alhasi görcsök esetén is. Külsőleg bőrgyulladások, felületi sebek gyógyításra, ülőfürdőként női kismedencei gyulladások kiegészítő kezelésére is javasolják.

A cickafarkat használók körében nem tapasztaltak mellékhatásokat és toxcitásból eredő tüneteket. Mivel 12 évalatti gyermekek, várandós és szoptató nők esetén nincsenek adatok a biztonságosságról, nekik a növény használata nem javasolt. A cickafark egyeseknél allergizáló hatással rendelkezik; ha ismert más fészekvirágzatú növénnyel (pl. kamillával, hegyi árnikával, körömvirággal) szembeni túlérzékenység, akkor a keresztallergia kialakulásának veszélye miatt alkalmazása kerülendő.